1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer

Nyitvatartás

Hétfő: ZÁRVA
Kedd - Szombat:
12:00 - 22:00
Vasárnap:
12:00 - 18:00

Kiemelt linkek

Gombás Barangolás

Ha lehetne, szívem szerint egy hatalmas asztal köré ültetném a vendéglátós szakma színe-javát! Mániákusan hiszek a szakmában és alkatomnál fogva vagyok egyszerre kísérletező és megfontolt, nyitott az újra, a szokatlanra s legfőképpen arra, hogy meghallgassam mások véleményét is. Nem tagadom, teszem ezt azzal a céllal, hogy ezáltal is gyarapítsam szellemi muníciómat. Igaz ez viszont is: nem vagyok sikereimre és eredményeimre féltékeny és mint az Év vendéglőse cím egyik birtokosa, ha megkérnek, őszinte szívvel adok tanácsokat, ötleteket. A Bor és Világ című ínyencmagazinban "Gombás-barangolás" címmel havonként jelenik meg riport arról, hogy alkalmanként felkeressünk egy-egy hazai régióban tevékenykedő sikeres vendéglőst. Barangolásaim során szerzett tapasztalatokat szeretném ily módon megosztani a szakma erre fogékony közvéleményével. Barangoljunk együtt! És kommunikáljunk közösen. Ezért is várom ismert és ismeretlen barátaim visszajelzéseit, gondolatait, javaslatait.

Jó barangolást!
Id.Gombás András

 

 

2012. július: Dósai napok

 

Dósai napok

Jászdózsa

 

 

 

 

2012. május: Gasztro Csata

 

Gasztro Csata

Baja

Szervező: MNGSz 

 

 

 

2011. december: Gombás András

 

Gombás Étterem

Budapest XVIII.
Dobozi u. 70.
Tel.: 1-291-1789

 

 

 

2011. augusztus: Nagy István


Borbarátok Vendéglő, Badacsonytomaj

8258 Badacsonytomaj,
Római út 88.
Tel.: +36-87-471-000

 

 

 

2011. április: Bodri Pincészet, Szekszárd


Bodri Pincészet és Borház Étterem

7100 Szekszárd,
Faluhely-Dűlő
Tel.: 20-440-666

 

 


2010. szeptember: Hollókői Mihály


Hollókői Mihály családi pincészete

3907 Tállya,
Csokonai tér 2.
Tel.: 47-398-279

 

 


2010. szeptember: Gombás András


Gombás Étterem

Budapest XVIII.
Dobozi u. 70.
Tel.: 1-291-1789

 

 


2009. október: Jakabffy László


Apetito Restaurant & Cafe

Budapest I.
Hess András tér 6.
Tel.: 1-488-7416

 

 


2009. augusztus: Monor Környéki Strázsa Borrend


Monor Környéki Strázsa Borrend

Monor
Kisfaludy u. 47
Tel.: 29-412-190

 

 


2009. június: A Gombás hűséges szakácsai


Gombás Étterem

Budapest
Dobozi u. 70.
Tel.: 1-291-1789

 

 


2009. május: Fegyvernek,
VI. Országos Diák-gulyásfesztivál


Fegyvernek nagyközség honlapja

Fegyvernek

 

 


2009. március: Szolnok: Nádas Étterem


Nádas Étterem

Szolnok
Petőfi Sándor út 6.
Tel: 56-421-242

 

 


2009. január: Monor Környéki Strázsa Borrend


Monor Környéki Strázsa Borrend

Monor
Kisfaludy u. 47
Tel.: 29-412-190

 

 


2008. március: Villány


Vylyan Pincészet

Monostori Balázs
pincemester
Kisharsány
Fekete-hegy
Tel.: 72-579-701

 

 


2007. november: Poroszló


Öreg Pákász Étterem

Orbán Mária
üzletvezető
Poroszló
Fő u. 15.
Tel.: 36-353-983

 

 


2007. szeptember: Rönök


Székely Tanya

Bohus Gábor
éttermi vezető
Rönök
Alkotmány út 9.
Tel.: 94-538-013

 

 


2007. augusztus: Abony


Mészáros Vendéglő

Mészáros István
tulajdonos
Abony
Szolnoki út 139.
Tel.: 53-360-600

 

 


2007. július: Szigetszentmárton


Horgásztanya Vendéglő

Nyilas István
tulajdonos
Szigetszentmárton
Tel.: 24-456-872

 

 


2007. június: Szarvas


Halászcsárda, Szarvas

Szabó Róbert
tulajdonos
Szarvas, 44-es főút, Holt-Körös partja
Tel.:.:66-313-417

 

 

 

 


2007. május: Budapest


Gundel Étterem, Borvendéglő

Kozma Kálmán
igazgató
1146 Budapest, Állatkerti út 2.
Tel.:1-468-4044

 

 


2007. április: Cegléd


Imregi Családi Vendéglő

Imregi Tibor
tulajdonos
2700 Cegléd, Malom tér 4.
Tel.:53-310-744

 

 


2007. március: Sopron


Tercia Restaurants

Major Vilmos
értékesítési igazgató
9400 Sopron, Hubertusz út 1.
Tel.:99-334-290

 

 


2007. február: Szolnok


Nádas Étterem

Nádas Mihály
tulajdonos
5000 Szolnok, Petőfi Sándor út 6.
Tel.:56-42-12-42

 

 


2006. december: Budapest


Apetito Restaurant & Cafe

Jakabffy László
tulajdonos
1014 Budapest, Hess András tér 6.
Tel.:1-488-7416

 

 


2006. november: Bikács-Kistápé


Zichy Park Hotel

Boda Csaba
igazgató
7043 Bikács-Kistápé Liget
Tel.:75-532-910

 

 


2006. október: Győr


Kreszta Étterem
Goga István
tulajdonons
Győr, Jedlik Ányos u. 3.
Tel: 96-318-435

 

 


2006. szeptember: Budapest


Andante Borpatika
Kovács Ákos
tulajdonons
Budapest, I.ker. Bem rakpart 2.
Tel: 1-457-0807

 

 


2006. július-augusztus: Siófok


Sándor Étterem
Szendrey Sándorné
tulajdonos
Siófok, Erkel Ferenc utca 30.
Tel: 84-312-829

 

 


2006. június: Alsóörs


Hotel Laroba
Krichner László
ügyvezető
Alsóörs, Füredi u. 42.
Tel: 87-575-210

 

 


2006. május: Hajdúszoboszló


Karikás Vendéglő Panzió
Dianiska Csaba
tulajdonos
Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 27-29.
Tel: 52-359-240


Kemencés Csárda
Pinczés Károly
csárdavezető
Hajdúszoboszló, Szilfákalja u. 40.
Tel: 52-362-221